Fehér nő, sminkecsettel

Fehér nő, sminkecsettel

Abroni. Csetényi Szandra ezt a szót hallotta meg először, amikor ghánai utazása során belépett valahová. A gyerekek az izgatottságtól kiabálták, míg a felnőttek egymás között, halkan formálták ajkaikkal. 

Abroni, vagyis fehér ember.

Szandrának, aki azért utazott ki Ghánába, hogy új kihívásokat keressen sminkesként, ez a szó nem csak azt jelentette: kívülálló, hanem egy lehetőséget is. Annak a lehetőségét, hogy munkája által valami többé válhasson. A kint eltöltött négy hónap és az ez alatt elért eredményei arról tesznek tanúbizonyságot, hogy sikerült megvalósítani álmait.

– Ghána jelenleg nagy fejlődés időszakában jár. A nyomort és a pénz hatalmát olykor csak pár méter választja el Accrában, a köztársaság fővárosában. Az utak borzalmas állapotban vannak, a szegények többsége még mindig sárból épített viskókban él, a hozzám hasonlók pedig idegennek számítanak – mesél Szandra, aki párjával utazott ki októberben a napfényes városba, mely a nyugaton fekvő afrikai országok egyike.  Éghajlata trópusi, így a partvidéken renget csapadék hull, de a kontinens belseje felé haladva kevesebb és kevesebb eső esik, és ahogy a víz fogy, a körülmények is egyre mostohábbak. Ahogy haladunk északra, az erdők eltűnnek, felváltja őket a füves, száraz puszta, a szavanna.

Ghána Fővárosa, Accra – jelentése hangyaboly – az Atlanti-óceán partján fekszik és ahogy azt neve is jelzi, ez az ország legnépesebb városa. Helyén az első települést, egy kis halászfalut a 15. században alapították a helyi ga népcsoport tagjai. A portugálok 1471-ben jelentek meg, őket 1637-ben a hollandok üzték el, akiket a rabszolga-kereskedelemből származó profit vonzott ide. Ebben, a történelme során sok erőszakot látott városban szállt meg Szandra is. Mint mondja, eleinte egy hónapot töltött kint, majd még hármat.

– A páromat dokumentumfilm készítésére kérték fel, mely bemutatja, miként élnek a part melletti falvakban, mekkora veszélyt jelent a malária, és mit jelent egy-egy nagy beruházás a vidéknek, például egy gát felépítése. Munkájának hála, viszonylag sok helyre eljutottunk, olyan településeken is megfordultunk, ahová ritkán teszi be fehér ember a lábát – meséli Szandra s mint mondja, a köztársaságban élők nagy része keresztény, illetve muzulmán, de még mindig sokan tartják a törzsi szokásokat. Utóbbi, szó szerint a helybeliek arcára van “írva”.

– Eleinte meghökkentő volt olyan nőket sminkelni, akiknek az arcát hegek borították. A vonalak – melyeket még kisbabaként karcolnak az arcukba -, és azok elrendezése arra utal, melyik törzshöz tartoznak. Ami meglepett, hogy az asszonyok nem kérték, hogy tüntessem el a hegeket, büszkén viselték őket – a sminkes több alkalommal gyakorolt olyan hölgyeken, akik egyébként nem tudtak volna megfizetni egy ilyen szolgáltatást.

– A hegek, és a bőrük színe miatt kihívást jelentett számomra kifesteni ezeket az afrikai nőket. Mivel a bőrük sötét, sokkal intenzívebb színeket kellett használom, telt ajkaikra pedig olyan átmeneteket tudtam felvinni, melyet eddig csak nagyon ritkán. A hófehér bőrű nőkkel ellentétben az ő arcuk színei szélesebb skálán mozognak, helyenként világosabb, máshol sötétebb alapozót kell használni, éppen ezért nekik nagyon jól áll a kontúrozás, a „csontosítás” és nagyon szépen lehet formázni a szemöldöküket is – fűzi hozzá  Szandra, aki azt is elárulta: Ghánába is begyűrűzik a divat, mind az öltözködés, mind a smink tekintetében, de korántsem olyan jelentős. Ritkán látni feketébe vagy fehérbe öltözött polgárokat, unalmas színeket, a ruhákat pedig a legtöbben varratják, és nem vásárolják. Az elkészített darabokon pedig gyakorta látni a kultúrájukban megtalálható motívumokat. A formákat a természet ihlette: az őshonos állat és növényfajok leegyszerűsített változatairól van szó. A minták: csíkokból, csigavonalakból, geometrikus és absztrakt díszítésekből állnak – és mindez feketében vagy barnában, hogy a vibráló színeket még jobban kiemeljék. A kint töltött négy hónap alatt Szandra sem állta meg, hogy ne készíttessen magának pár darabot, melyek erre a hihetetlen utazásra emlékeztetik.

– A legnagyobb benyomást talán a gyerekek tették rám kint tartózkodásunk alatt. A dokumentumfilm forgatása során volt lehetőségünk ellátogatni egy falusi iskolába. Amikor kiszálltam az autóból, a kicsik körém sereglettek és elkezdtek énekelni. Úgy meghatódtam, hogy potyogtak a könnyeim. Később tudtam csak meg, Ghánában már az elemi oktatásért is fizetni kell  – Szandra azt is hozzáteszi: a kis közösségek összetartóak és kisegítik egymást, ha a fiaik és lányaik oktatása a tét, de még így is sok gyermeket látni az utcán. Az ő szüleik nem tudnak fizetni a tanórákért, így a kicsik játékkal ütik el az időt.

– Érdekes, hogy amit itthon iskolának hívunk, az kint teljesen mást jelent. Az egész intézmény két teremből áll, melyet egy vékony fal választ el. A tanárok szinte hallják egymás szavát tanítás közben. Az épület ablakai pedig folyamatosan nyitva vannak, hogy a gyerekek ne fulladjanak meg a melegben. Elképesztőek a körülmények – magyarázza Szandra.

Mint megtudom, a meztelenségről is teljesen másképp gondolkodnak az afrikaiak. Mesélőnk szerint teljesen fellelkesedtek a helyiek, amikor bikiniben merészkedett a partra: köré sereglettek, meg akarták érinteni. Lelkesedésüket csak a párja jelenléte tudta lehűteni.

Ghánát egyébként az egyik legbarátságosabb afrikai országként tartják számon a  turisták, ami –  természetesen – látványában sem utolsó: a főváros egyszerre vad, ősi és modern. Nappal piacokon utcazenészek és táncosok szórakoztatják az odalátogatókat és vásári kofák kínálják árujukat túlharsogva a többit. Accra tengerpartja is híres, de a legjobb helyeket a várostól néhány kilométerre találjuk. A környező településeken nem csak a homokos tengerparttól ámulhat el az odalátogató, hanem az azok mentén felépített, monumentális rabszolga-kereskedő erődöktől is. Ezek legtöbbje még a 17. századból maradt ránk, amikor az európai hatalmak megpróbálták rátenni kezüket a virágzó rabszolga-kereskedelemre.

Szandrának szerencsére volt alkalma felfedezni Ghána különböző arcait, de a legtöbb idő így is munkával telt.

– A Ghánában töltött utolsó két hónap igen sűrű volt. Rengeteg stúdiófotózást vittünk végig a társammal, festettem a helyi szépségkirálynő választás döntőseit, dolgoztunk a filmen és mindemellett a nevem egyre ismertebb lett a vagyonos családok körében is, így időről-időre megkértek, hogy foglalkozzam velük.  Leginkább az érdekelte a hölgyeket, hogyan dolgozik egy fehér sminkes. Talán meglepő, de a tehetősebb afrikai nők sok mindent megtesznek azért, hogy hasonlítsanak ránk. Sokan a bőrükre fehérítő krémet használnak és mesterien felrakott, egyenes póthajjal tüntetik el göndör, fekete fürtjeiket. Nem szokatlan számukra az sem, ha valaki kisminkeli őket, de tőlem mindenképp valami újat vártak – mosolyog a fiatal nő, aki öt éve kezdett el komolyabban foglalkozni a szakmával.

– A Kodolányi János Főiskolán szereztem diplomát, kommunikáció és marketing szakember lettem, de egy idő után rá kellett jönnöm: a smink az én világom. Úgy kezdtem, mint bárki: magamon és a barátnőimen kísérleteztem, majd elvégeztem több tanfolyamot. A ghánai út, az hogy megtanulhattam más bőrszínnel megáldott nőket sminkelni, bátrabbá, merészebbé tett – magyarázza a szakember, aki folyamatosan újít, bővíti tudását. Jelenleg Székesfehérváron dolgozik,  alkalmi, esküvői sminkeket készít, sminktanácsadást és sminkfotózásokat tart. Mint mondja, egyelőre nem tervezi, hogy hosszabb időre elutazik, ideköti a munka és minden hétvégére akad egy menyasszony, aki a segítségét kéri élete nagy napjának hajnalán. De ki tudja, mit hoz a jövő…

Szerző: Sebestyén Lilla

Fotós: Musa Mousse

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.